Folyamatosan változik körülöttünk a világ. Átalakul, fejlődik néha egészen meglepő módon. A Crew1 és a Crew2 személyzetének cseréje kapcsán figyeltem fel pár napja egy majd 10 évvel ezelőtti Guinness rekordra. Felix Baumgartner egy mesés ugrást hajtott végre.
Az osztrák fiatalember nem a párizsi Eiffel tornyot, nem is a Mount Everest, sőt még csak nem is a New yorki Empire State Building csúcsát célozta meg. Ennél nagyobb ugrásra készült. Messzebbre ment, vagyis inkább magasabbra. Egészen a sztratoszféráig. Kizárólag a viszonyítás kedvéért érdemes tudni, hogy az említett két híres épület magassága 300 méter körüli. A Mount Everest pedig a Himalája legmagasabb csúcsa tengerszint felett 8849 méteren. Rettenthetetlen Felix nem véletlenül kapta becenevét. Mesés ugrását 39045 méterről tette meg. Tehát durván 4,5-szer kellene egymás fölé rakosgatni a Himalája csúcsát vagy 130-szor az Eiffel tornyot és az Empire State Buildinget, hogy ezt a magasságot elérjük. Elképesztő! Ez pedig már a sztratoszféra. Az ugrásról készült felvételt nézve a látvány hátborzongató. Tériszonyosoknak egyenesen rémisztő. Felix, 39000 méter magasságból, a Földre lenézve játszi könnyedséggel pedig csak ennyit mond:
- Akkor most indulok haza!
És lazán előre dőlve megkezdi szabadesését a Föld felé. Úgy zuhan, mint egy szuperszonikus rakéta. 1 perc zuhanás után elhagyja a hangsebességet. Majd elveszti a kontrollt. Mint egy rongybaba, amit a kutya a szájába vesz és megrázza, úgy csapkod ide-oda Felix teste is. Félelmetes. 1 percig tart ez az instabil állapot. Majd ezután teste kilengések nélkül újra nyílegyenesen zuhan a Föld felé. Újabb izgalmas 1 perc. Felix nem lát semmit sem. Vakon zuhan. Elhagyta sisakja védőplexijét. 1 perc múlva elhangzik a mindent eldöntő mondata:
- 7000 méteren vagyok. Kinyitom az ernyőt.
S feje felett megjelenik az életet mentő paplan, ami megdagadva a begyűjtött levegőtől fokozatosan lassítja Felix zuhanását. Pár másodperccel a negyedik perc eltelte után Felix landol a Földön. Mi pedig hátra dőlhetünk. Felix Földet ért.
Egyszerre hihetetlen és elgondolkodtató is. Felix elrugaszkodásának pillanatában egy háziasszony tojást tesz fel főni reggelire. A víz lassan elkezd forrni. Felix zuhan. A víz rotyog már lassan 4 perce. Felix földet ér. A lágy tojás pedig tálalásra kész. Talán 100 év múlva így hangzik majd egy űrmunkás telefonhívása?
- Drágám, most indulok haza! Készítheted a lágytojást reggelire!
Fotó forrása: Poultry India
Fotó forrása: redbull.com