Folyamatosan változik körülöttünk a világ. Átalakul, fejlődik néha egészen meglepő módon. A Crew1 és a Crew2 személyzetének cseréje kapcsán figyeltem fel pár napja egy majd 10 évvel ezelőtti Guinness rekordra. Felix Baumgartner egy mesés ugrást hajtott végre.

Az osztrák fiatalember nem a párizsi Eiffel tornyot, nem is a Mount Everest, sőt még csak nem is a New yorki Empire State Building csúcsát célozta meg. Ennél nagyobb ugrásra készült. Messzebbre ment, vagyis inkább magasabbra. Egészen a sztratoszféráig.  Kizárólag a viszonyítás kedvéért érdemes tudni, hogy az említett két híres épület magassága 300 méter körüli. A Mount Everest pedig a Himalája legmagasabb csúcsa tengerszint felett 8849 méteren. Rettenthetetlen Felix nem véletlenül kapta becenevét. Mesés ugrását 39045 méterről tette meg. Tehát durván 4,5-szer kellene egymás fölé rakosgatni a Himalája csúcsát vagy 130-szor az Eiffel tornyot és az Empire State Buildinget, hogy ezt a magasságot elérjük. Elképesztő! Ez pedig már a sztratoszféra. Az ugrásról készült felvételt nézve a látvány hátborzongató. Tériszonyosoknak egyenesen rémisztő. Felix, 39000 méter magasságból, a Földre lenézve játszi könnyedséggel pedig csak ennyit mond:

- Akkor most indulok haza!

És lazán előre dőlve megkezdi szabadesését a Föld felé. Úgy zuhan, mint egy szuperszonikus rakéta. 1 perc zuhanás után elhagyja a hangsebességet. Majd elveszti a kontrollt. Mint egy rongybaba, amit a kutya a szájába vesz és megrázza, úgy csapkod ide-oda Felix teste is. Félelmetes. 1 percig tart ez az instabil állapot. Majd ezután teste kilengések nélkül újra nyílegyenesen zuhan a Föld felé. Újabb izgalmas 1 perc. Felix nem lát semmit sem. Vakon zuhan. Elhagyta sisakja védőplexijét. 1 perc múlva elhangzik a mindent eldöntő mondata:

- 7000 méteren vagyok. Kinyitom az ernyőt. 

S feje felett megjelenik az életet mentő paplan, ami megdagadva a begyűjtött levegőtől fokozatosan lassítja Felix zuhanását. Pár másodperccel a negyedik perc eltelte után Felix landol a Földön. Mi pedig hátra dőlhetünk. Felix Földet ért.

Egyszerre hihetetlen és elgondolkodtató is. Felix elrugaszkodásának pillanatában egy háziasszony tojást tesz fel főni reggelire. A víz lassan elkezd forrni. Felix zuhan. A víz rotyog már lassan 4 perce. Felix földet ér. A lágy tojás pedig tálalásra kész. Talán 100 év múlva így hangzik majd egy űrmunkás telefonhívása?

- Drágám, most indulok haza! Készítheted a lágytojást reggelire!

 Fotó forrása: Poultry India

 Fotó forrása: redbull.com

...a pillanatok az élmények szentjánosbogarai, amik beragyogják az élmény többi apró részletét...

Az élmények gyűjtését általában azért is kedvelik nagyon az emberek, mert azon túl, hogy ez egy kellemes időtöltés, ami közelebb visz minket a régi barátokhoz, vagy akár újakhoz is. Ha ez épp egy kiránduláshoz kapcsolódik, akkor az élmény megmutat egy szeletet a világ dolgaiból, a múltból, a jelenből, más emberekből, reakciókból és talán még pár ok-okozati összefüggést is rávilágít vagy ép megtanít. Sőt, akkor csináljuk igazán jól, ha magunkhoz is ad egy kulcsot. Életünk minden pillanatára sosem fogunk emlékezni, életünk könyvének összes szavát lehetetlen lesz felidézni, ellenben egy-egy élmény, a hozzá társítható fotót, illatot, vagy azt, hogy épp aznap szörnyen meleg volt vagy dermesztő hideg, az biztosan megmarad emlékezetünkben. Ezek a jelentős pillanatok az élmények "szentjánosbogarai", amik aztán beragyogják pici apró fényükkel az élmény többi apró részletét. 

...ez a titokkeresés hajt valahol mindenkit...mást tudni mint mások, mert az különleges....

Emlékszem még gyerekkorom könyvtáros nénijére. Emmi néninek nem született gyermeke, talán ezért lehet, hogy annyira imádott minket és okosított minket, ahol csak tudott. Mérhetetlenül sok történettel cifrázva tette izgalmassá az évszámoktól hemzsegő történelmet. Imádtuk érte, mert valami olyan titokhoz juttatott minket hozzá, amik a tankönyvekben nem voltak leírva. Ezeknek a titkoknak a birtokában pedig különlegesnek éreztük magunkat vagy talán okosabbnak egy biztos, boldognak és az öröm mindig kiült az arcunkra. Ez a titokkeresés hajt valahol talán mindenkit, aki az élményekre vadászik. Többet tudni, mást tudni mint mások, mert az különleges. A múlt heti blogban ígértem Nektek, hogy megosztom Veletek azokat a kis történeteket, amik a Várkertbazár oszlopai között keltek életre és akik arra jártak, azok a sárguló és vörösen izzó levelek között elrévedezhettek kis időre Budavár legendái között.

 27 rövidke élettörténet, 27 emlék és élmény a Várnegyedből 

A szeptember végétől november közepéig tartó kültéri kiállítást a Moholy Nagy Művészeti Egyetem munkatársai és a Várkapitányság munkatársai alkották meg. Szerintem egy érdekes és különleges kiállítás volt, különlegessége, hogy kültéren, a szabad levegőn, ebben a járványhelyzetes időszakban minden gond és félelem nélkül meg lehetett nézni. Nyugodtan, kényelmesen, komótosan. A kiállítás roppant leleményes módon volt elkészítve. A Vártól távolabbi oszlopsor előtt hatalmas embernagyságú világító táblákon voltak elhelyezve a történetüket elmesélők fotói. Tulajdonképpen 2 tábla volt egymásnak háttal fordítva, így az egyik oldalon az egyik történet szereplője jelent a másik oldalon pedig már a másik és a kettő között jelent meg egymás alatt az írásos tartalom.

Fotó készítője: Horváth Gabriella

Fotó készítője: Horváth Gabriella

Noh de kik voltak a fotókon és milyen történeteket meséltek el a táblák? 

Ott volt Lili néniről már meséltem az előző bejegyzésben, ám Lili néni történetével még később rukkolnék elő. 27 ember, 27 történet és mind egy helyhez, a budai Várnegyedhez kötődve. Szoktam volt mondani, ha a régi falak, a fák ágai és törzse, a lámpaoszlopok, a térkövek mesélni tudnának, bizony megannyi titokra fény derülne. Egy részük talán hasznunkra válna, mások biztosan jobb, ha örökre rejtve maradnak. Viszont a 27 rövidke élettörténet, 27 emlék és élmény a Várnegyedből épp elég ahhoz, hogy picit többre emlékezzünk a Budai Vár kapcsán a Halászbástyánál, a Mátyás templomnál, a Dísz térnél vagy épp a Budavári Siklónál és még sorolhatnám a számtalan látnivalót és nevezetességet, amitől a Várnegyed Budapest egyik leglátogatottabb és legnépszerűbb turisztikai látványossága.  

A Várnegyedben életéhez a lovas hagyományok szorosan hozzátartoztak. Így talán nem is meglepő az, hogy a Nemzeti Hauszmann program egyik eleme volt az, hogy a lovashagyományokat újjáélesszék. A várban sétálva ma már a turisták is kapnak ebből ízelítőt ha összetalálkoznak egy - egy éppen "szolgálatot teljesítő" lovas huszárral.  Nekünk volt szerencsénk látni őket, s bár eléggé érdekes jelenet volt, mikor egyikőjük a mentéjéből előhúzta mobiltelefonját, az időt ellenőrizve, mégis mindezek ellenére némi korabeli hangulatot és színességet varázsoltak az itt sétálgatók fotóira.  

A fotó készítője: Horváth Gabriella - élménygyűjtők csoport saját fotója 

 

A járőrszolgálatot teljesítők között találkozhatunk Pénzes Gáborral is, aki Ekler Artúr által készített szerintem csodaszép fotóján " huszárkodik". Őt idézve: " A Vár számomra az ország szívét, bizonyos szempontból a szakrális központját jelenti. " Egy másik mondatában azt említi, hogy " a Várban szinte minden kődarabnak kapcsolata van valamilyen nagy történelmi eseményhez". A huszárok járőrözésével pedig mostantól Pénzes Gábor is része annak, hogy a huszár hagyományokat továbbadhassák a mai fiataloknak. 

Alap fotó: Ekler Artúr fotója Pénzes Gáborról a Budavári legendák című kiállításon - a helyszínen, a Várkertbazár kiállításán Horváth Gabriella készített fotót  - élménygyűjtők 

Megkerülve a fotós táblát a huszár egyenruha után 3 újabb uniformissal találjuk szembe magunkat. Noh és persze újabb történetekkel és újabb személyekkel is. 

"...a zajos város szívében a nyugalom szigete..."

• 
• 
• 
• 

Mondhatnánk, hogy a Vár tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa. Ám a Titanic katasztrófája óta tudjuk, hogy fontos az is, mi van lenn a mélyben a víz alatt. Nos, Kunisch Gyöngyvér 20 éve járt először a Várnegyed alatt megbújó barlangrendszerben. Nem csak azért különleges, mert a földben húzódik és kevesen látják vagy épp kevesen merészkednek le, hanem azért is mert régen ezeken a folyósókon keresztül is közlekedtek a Vár belső utcáiból le a Duna partra és a háború idején óvóhelyként is használták. Talán 20 évvel ezelőtt Gyöngyvér még nem is sejtette, hogy a túrái akár mindennaposak is lesznek ide. A Duna-Ipoly Nemzeti Park programjában ugyanis akár a Vár alatti barlangrendszer felfedezésére is be lehet nevezni. egy kevesek által ismert részét járta be.

A Vár felfedezésben pedig a kiállítás egy másik szereplője is fontos szerepet tölt be. Ő pedig nem más mint Fullár Zoltán, aki a Várkapitányság régészeti csoportvezetője. Belegondoltam, furcsa érzés lehet mindennap megélni a felfedezés élményét. Ahogy Ő is fogalmaz és ahogy a fotó melletti írásos táblán áll: " A Várban minden kő alatt titok rejtőzik. Lehet, hogy ötéves titok, de lehet, hogy ötszáz."  Igazi kincskereső játék. Igaz nem kincskereső kisködmönben, hanem az előírt felszerelésben, mégis minden nap tele izgalommal várakozással.  

A föld alatti világból elkalauzol minket a kiállítás szervezője a templomi világba. Gajewszky Anna és Akler Artúr fotós munkájának köszönhetően megismerkedhetünk a budavári koronázó templom, a Mátyás templom volt és jelenlegi plébánosával. Süllei László, a Mátyás templom jelenlegi plébánosa.  Számára "  a Vár, a zajos város szívében a nyugalom szigete " . Ám ezen a szigeten sem rest naponta többször is megtenni a toronyba felvezető 197 lépcsőfokot, ha az ide látogató gyerekek fel szeretnének menni.

Blanckenstein Miklós a gondviselés különös ajándékának fogja fel, hogy kisgyermekként épp ugyanott volt az ágya, mint pappá szentelve. Mondhatnánk, hogy ugye nincsenek véletlenek és talán igazunk is lenne jelen esetben. Hiszen Miklós 3 éves volt, amikor szülei a Várba költöztek a katolikus plébánia szomszédságába. Így talán nem ok nélkül való, hogy Ő maga a papi hivatást választotta. Az már a sors, az élet különös fintora, hogy a szülői ház a plébánia tulajdonába került, így eshetett meg az eset, hogy papként pont ott volt az ágya mint kisgyermekként. 

"....egyszer lenn, máskor fenn..." 

• 
• 
• 

Bár nem túlságosan hosszú az út hossza amíg a Budavári Sikló felkapaszkodik a Várba, mégis minden egyes másodpercben más szögből tekinthetünk le a Lánchídra és reggeltől-estig a délelőtti napsütéstől egészen az esti lámpagyújtásig is többféle arca és hangulata van a Siklón való utazásnak. Aki azt gondolná, hogy vagy csak lefelé vagy csak felfelé menet érdemes kipróbálni a siklózást, akkor az téved. Legalább egyszer az életben kötelező egy retúr járatra is befizetni, akár sportos valaki, akár nem :-) Vezse Tamara a Budavári Siklónál dolgozik már több éve és elmondása szerint kifejezetten örül, hogy Európa legszebb helyén van a munkahelye. 

S ahogy Budavári Sikló közlekedik fel s alá nagyjából ez az ingajárat jellemzi Gloria von Berg élettörténetét is. Báró Édesapjának a Várnegyedben volt háza. Ugyan Ő már nem abban a házban, hanem Fóton született, mivel szüleit kitelepítették. A család majd 30 év után mehetett vissza a házba, illetve annak egy kis lakásába ahol a bárónő 1 évet tölthetett el, mert aztán Amerikába emigráltak. Díszlet- és jelmeztervezőként végzett és a rendszerváltás után visszatért Magyarországra, ahol több színdarab díszlet-és jelmeztervezése is a nevéhez fűződik. Ma elidőzik néha a régi házban, ezzel is némi elégtételt adva szüleinek. A stílusosan színpadias fotó az Úri utcai lakásban készült.

"....itt élnek és nem pedig laknak az emberek...." 

Amikor a budai Várba nem sétálni, hanem művelődni megyünk, Tóth Zsuzsanna munkájával is találkozhatunk. Zsuzsanna, ahogy Ő mondja " a Vár gyomrában " dolgozik. Műhelye a mínusz 3. szinten van, ahol az épp aktuálisan restaurálásra váró régiségeket menti meg az utókornak. 33 éves szakmai munkájának egy jelentős részét, egészen pontosan 19 évet töltött a zirci éggömb restaurálásával. Belegondolva ez már majdnem olyan, mintha a saját gyermekét nevelné fel az ember. Különösen büszke a XV. századeleji Apor-kódex helyreállítására. Szerintem pedig különösen büszke lehet arra is, hogy a Várnegyedbe vezető Király lépcsőt naponta kétszer is " megmássza", hogy hivatását gyakorolhassa. Aki valaha már sétált fel a Király lépcsőn, az jól tudja, ha nem is lehetetlen feladat, a megemelkedett pulzusszám is azt jelzi, a Vár meg tudja dobogtatni az ember szívét . :-) Praktikus ötlet: leskelődjünk ki néha a fák lomjai között és szusszanjunk egyet, itt-ott sikerülhet elcsípni egy-egy szép részletet.  

 

• 
• 
• 

A Várnegyed mosolygós lakója, Manyika. Bakk Magdolna Erdélyben nőtt fel és 15 éve él a Várnegyedben. A Vár " mindentudója" és ennek nem csak az az oka, hogy az Úri utcában a Vitéz Söröző vezetője, hanem talán annak is köszönhető, hogy Ő még azokra is mosolyog, akiket csak látásból ismer. A kiállításon ezt írják róla: " Ma is megcsodálja a gyönyörű, romantikus belső udvarokat, a több száz éves, míves épületeket, a pompás sétányokat..."  Manyika azt mondja: " A Várban élnek, nem laknak az emberek. " 

"...a hosszú élet titka a pozitív életszemléletben keresendő ..."

A Várnegyedben nem csak lakni, vagy ahogy Manyika tartja élni különleges. A turisták egyik legfontosabb kirándulási helye mellett, gyakran sétálnak a Várnegyed utcáin szerelmesek, hétvégén családok jönnek évszaktól függetlenül kikapcsolódni, hiszen a Várnegyed milliője és hangulata egyszeri és megismételhetetlen. Számomra meglepő volt, de azt írják, hogy innen sem hiányoznak a gördeszkások, így aztán egy fotó erejéig, ők is helyet kaptak a Budavári legendák sorában. Azzal ugyan én is egyetértek, hogy a Várnegyed mindenkié, fiatalé és öregé, azzal talán már kevésbé, hogy a gördeszkásoké is, de ám legyen, végülis az itt készült fotók valóban elég menők lehetnek a haverok között :-) Nem tudom, hogy Lili néni mit szól a gördeszkásokhoz, abban biztos vagyok, hogy ők annak idején ilyen játékszerrel még nem játszhattak. 

A fotó készítője: Sivák Zsófi

Elérkeztünk a Budavári legendák számomra egyik legkedvesebb alakjához, Lili nénihez. Tóth Lili néni 98 éves és ugyanabban a házban lakik születése óta. Elképzelhetetlennek tűnik, ugye? :-) Pedig Lili néni itt nőtt fel a Mátyás templom szomszédságában. Szülei cukrászatból éltek és a Ruszwurm cukrászdába dolgoztak. Ugye nincsenek véletlenek, Lili néniből is cukrász lett ám a történelem eseményeinek alakulásával a rákövetkező 40 évben a Történeti Múzeum pénztárosa lett és aztán innen ment nyugdíjba is. Ugye nem lepődünk meg, hogy Hazai Józseffel a Mátyás templomban esküdtek össze. Kis fogadást pedig hol máshol tartottak, mint az ékszerdobozként emlegetett Ruszwurm cukrászda szalonjában. 5 gyermeke született és ma már 20 dédunokája van. 

A Szentháromság téri Ruszwurm cukrászdáról azt is érdemes tudni, hogy ha valaki ehhez hasonlót szeretne látni, akkor érdemes az ország déli részére is, egészen Gyuláig utazni, ahol a Százéves Cukrászda hasonló milliője fogadja a vendégeket. Noh és persze muszáj megkóstolni a süteményeket, vinni haza a csokoládéból vagy enni egy finom fagyit.

A Ruszwurm cukrászdáról még maga Gundel Imre is írt: 

„Ami a Ruszwurm vendégeit illeti. az előkelőségek, főhercegek, grófok innen vittek cukorkát a királyi család tagjai, a Mátyás templom vagy a budai vár miniatűr képével díszített dobozokban. Ferenczy Ida naponta vásárolt reggelit Erzsébet királynénak, jegeskávét, leheletkönnyü, finom illatú kuglófot és üdítő fodormenta rudacskákat. Ruszwurm készítményeit vitte magával útravalóul akkor is, ha elutazott Budáról."  (*1) 

Fotó forrása: ruszwurm.hu

 

Lili néniről az a kedves idős hölgy jut eszembe, akivel Burano szigetén hozott össze az élet. A néni Burano egyik kis csipkeárusító üzletében üldögélt naphosszat, készítette a csipkéket és szolgálta ki a vevőket. Amikor bementem az üzletbe kedvesen szóba elegyedtünk és elmesélte, hogy Ő alig pár alkalommal hagyja el Burano szigetét egy évben. Csak ha cipőt vagy ruhát szeretne venni vagy ha orvoshoz kell menni. Ott él a nyüzsgő és világhírű Velence szomszédságában, a színes és andalító Burano falucskájában és mi turisták, azt mondjuk micsoda szerencséje van.  Valahogy Lili néniről is ez jutott eszembe. Ugyan Budapest szívében él már 98 éve, mégis olyan érzése lehet, mintha egy kis faluban élne valahol a "világ" Budapest tetején. Megélve már számtalan jót és rosszat, szépet és vidámat, változást és alakulást, könnyű és nehéz pillanatokat. Lili néni azt mondja, neki, a keresztény hit és a pozitív életszemlélet segített a nehéz pillanatokban. Ismeretlenként is jó egészséget kívánok Lili néninek, magunknak pedig hasonló életszemléletet vallási hovatartozás nélkül. Hitet, erőt és pozitív életszemléletet. 

Kedves Egészségére Lili néni :-)

Alap fotó készítője: Sivák Zsófia / a kiállításon a fotót készítette: Horváth Gabriella

A 27 történetből még van hátra, ha kíváncsi vagy a többi történetre is, akkor kövesd a blogot és megismerheted a többi budavári legendát is....hamarosan :-)

Jövünk még a Nagyfa Galeri, a 16-os busz sofőrjének, a budavári kereskedőknek és még más érdekes budavári embereknek a történetével :-)

Várlak! Várlak vissza :-)

A kiállítás 2020.09.24 és 11.15 között volt látható a Várkertbazár területén. Alkotói a Moholy Nagy Művészeti Egyetem munkatársai és a Várkapitányság munkatársai. Az írás alapját az ott készített fotók és a tájékoztató táblák képezik. 

 (*1) forrás: Csapó Katalin - Éliás Tibor: Dobos és a 19. század cukrászata Magyarországon

 

 

"...az irigység, az elismerés legőszintébb formája..."

Buda és Pest. S közöttük folydogál az évszakokkal folyton változó öreg Duna. Buda és Pest egyesítésének szándéka már Széchenyi István fejében is megfogalmazódott. Sőt, többször emelt érte szót is! Széchenyi a Lánchíd megépítésével nem csupán virtuális " házasságot " képzelt el, hanem valóságos kapcsolatot is Buda és Pest között. Két ikerváros? Vagy épp ellenkezőleg két rivális? 

Egy fővárosnak kellene ezeknek lenni, nem kettőnek; egy és nem megoszló, ellentmondó szívnek.” - írta 1831-ben a Világ című írásában

..egy fővárosnak kellene lenni....nem kettőnek.....nem megoszló, ellentmondó szívnek.....

Buda és Pest. Két városrész. A Duna jobb és bal partja. A Dunán inneni terület és a Dunán túli területek kapuja. Egy közösen dobbanó szív úgy, ahogy Széchenyi képzelte. Vagy épp ellenkezőleg, inkább két rivális? Korabeli és újkori megítélését másra bízom. Annyi bizonyos, hogy bár 1873-ban bekövetkezett egységesítést Budának és Pestnek maga Széchenyi már nem érhette meg, 1873 novemberében egy új korszak vette kezdetét. S miközben Buda áttekintett a Duna másik oldalára, valószínűleg sajgó szívvel vagy irigykedő tekintettel nézte a korzón sétálgató, kávézó embereket, a szállodákból kilépő külföldieket, akik ámulatba ejtő városként üdvözítették az otthoniaknak hazaküldött képeslapokon Budapestet. 

Fotó forrása: Wikipedia - A Korzó 1890 körül

Fotó forrása: Pinterest

A budai oldalon már működött az Európában egyedülálló Budavári Sikló, ami Széchenyi Ödön nevéhez fűződik. Kötélvontatású vasútként a Budavári Sikló másodikként működött Európában és 1873-ban azaz Buda és Pest egyesítésének évében már lassan 3 éve szállította fel-, és le a Várnegyedbe látogatókat. Egyszóval a budai oldal is tartogatott már akkor is impozáns látványosságot. Mégis ha eltávolodunk a Vár tövéből, a látkép, amit az akkori budai oldal földszintes épületei adtak kissé vidékies hangulatot és jelleget mutattak. Egyszóval épp ideje volt nekikezdeni a városátalakításnak.  

Fotó forrása : élménygyűjtők saját fotója  Horváth Gabriella - Budavári Sikló

'' Irigység, versengés, életben maradás ...vajon melyik indította útjára Ybl csodás alkotását? " 

Egyesek úgy gondolják, hogy az irigység, az elismerés legőszintébb formája. Akár ezt a gondolatot igaznak és helytállónak és elfogadhatjuk. Viszont jelen esetben nem is ez az igazi nagy kérdés. Az óriási kérdés inkább az, hogy a negatív érzelem mögött megmozduló energiákat, törekvést, szándékot mire használjuk vagy használták fel anno? Buda városának vezetése látva a nyüzsgő pesti életet, akár még irigy is lehetett. Talán az volt, még az is lehet, hogy nem. Vagy nem is irigy volt csupán dúlt benne a versenyszellem? Talán igen. Talán nem. Legyen akár irigység, versengés vagy az életben maradásért való küzdelem, a mögötte megmozduló erők, az, hogy a budai oldal szépsége közbeszéd tárgya lett már a miniszterek körében is, arra engedett következtetni, hogy épp ideje nekikezdeni a városátalakításnak. 

" ...ám Saupresiné lakóingatlana sosem épült meg... 

A Várkert alatti területen Saupreisné is birtoktulajdonos volt. Épp ebben az időben kapott engedélyt arra, hogy az akkor már lebontott egy szintes lakóingatlana helyett egy háromemeletes épületet építsen. Ám Saupreisné lakóingatlana sosem épült meg. A feljegyzések szerint az egyszintes épületeknél is problémát okozott volna a kéményekből felfelé szálló füst, az ingatlanok esetleges bűze és hát a látvány sem lenne épp a Várkerthez illő. Így aztán a területek a főudvarmesteri hivatal tulajdonába kerültek. A feljegyzések nem szólnak arról, hogy tisztes áron szabadult-e meg a területtől Saupreisné vagy hosszas zsörtölődés után hagyott fel az építkezéssel úgy, hogy még csak pénzénél sem volt. Ami viszont bizonyos, hogy 1875-ben megkezdődött a Várkert Kioszk és Bazár épületegyüttesének megvalósítása Ybl Miklós tervei alapján. 

Budapest, a Várkert Bazár a Vár tövében fotó forrása: szobor.lap.hu 

 "...elandalodott egy percre a Várkert Kioszban ... "  

Alig 8 év alatt készült el az épületegyüttes, aminek a gazdasági tervek szerint komoly fenntarthatóságot azaz inkább jövedelmezőséget jósoltak. Az árkádsorba üzletek kialakítását tervezték. A valóságban azonban ez az elképzelést hamvában holt terv maradt csak. A bazársor egy részét végül a kereskedők helyett szobrászok, művészek lakták be.

A Várkert Bazár mellett működő Kioszk sokkal nagyobb életet mondhatott magáénak. Ugyan a Kioszk a szivattyúgépházat is magába rejtette, ami tulajdonképpen a Vár lakóit látta el ivóvízzel abban az időben, amikor a lakosok egyéb helyeken a kutak vizét itták, vagy kocsin hordóban, szamárháton puttonyokban szállított Duna vizet használtak. Az épülethez pár évvel később egy loggiát építettek, kávéházként, zenepavilonként is működött sőt az előtte lévő nagyobb területen táncmulatságok is voltak. Bátran mondható a Kioszkban nagyobb élet volt mint a Várkert Bazárban. Krúdy Gyula így írt erről: 

" .... A postások zenekara az emelvényen Rip van Winkle dallamait játszotta, hogy mindenki elandalodott egy percre a Várkert kioszkban, a vanília fagylalt édesebb lett az asztalkákon, és az ostya oly lágyan málott szét a szájakban, mint tegnapi szerelmi emlék....Bealkonyodott, a zenekar már elhagyta emelvényét, megritkultak a Kioszk vendégei, csendes budai házakba mentek a boldog asszonyságok, akiknek sohase volt szükségük csodadoktorra, valamint a polgárok, akik lassú sétát tettek a közelgő vacsora előtt a Duna parton. A gesztenyefák alatt olyan nyugodalmasan mendegéltek a járókelők, mintha örökre elfújta volna a szél a szerelmet, az égő könnyet, a boldogtalanságot a világról. " 

" ... áttáncolt éjszakák, szerelmek, első csókok vagy épp utolsók ...koccintások..."

S hogy mi történ hamarosan ezután? Magára maradt a Várkert Bazár és a Kioszk is. A II. világháborúban bombatalálat érte a Várkert Bazár és a Kioszk épületét is. Csak a romok őrizték az elmúlt időszak emlékeit.

1961-től kezdődött el egy új korszak a Várkert Bazár történelmében. Szabadtéri szórakozóhelyként hasznosult az épület és a terület is. A háború kárait közmunkások hozták helyre és meg is kezdte működését a Budai Ifjúsági Park. Igazi nyüzsgő és vibráló élet a Várkert Bazár falai és oszlopai között többek szerint az Ifipark idejében volt leginkább.  A fiatalok szórakozóhelye ugyan eleinte szigorú előírások mellett működhetett csak, azaz meg volt szabva a ruhaviselet és a magaviselet is, ám mégígy volt ez egészen 1980-ig, amikor már életveszélyessé vált az épület és ezért lezárták. 

• 
• 
• 

"...van valami közös a 16-os busz sofőrjében, egy barlangászban és egy bárónőben..."

A Várkert Bazár aztán mély álomba szenderült, csak a pusztulását követhették nyomon, akik erre megfordultak. Talán egyesek álmukban sem gondolták, maximum csak reménykedtek benne, hogy fog még a régi vagy még annál is szebb pompájában ragyogni. 2014-ben elérkezett a pillanat, amikor átadták újra a nagyközönségnek a Várkert Bazár területét. Napjainkban a budai oldal kiemelt turisztikai látványossága, a sétára termett kitartó kitartó külföldiek a Siklóval mennek fel a Várba, majd miután körbejárták, a Várkert Bazár irányába haladnak le a Vár tövében található kertbe, gyönyörködni a rózsákban, az oszlopok különleges hangulatában, a szobrokban és a szépen helyreállított Fülkepavilon sgraffitoiban és festményeiben, az üvegajtóban vagy a Zsolnay mozaik díszítésű Neptun kútban. Személyes kedvencem a sgraffitos technikával készült diszítés és az oszlopokra felfutó borostyán mellett az egyik falfestményről a bámészkodóra kacsintó napocska. Egyetlen egy ilyen nap ábrázolás van a több mint 3 tucat napocska mellett. Mosolygásra késztető eleme a Várkert Bazárnak.  s hogy tervezett vagy inkább csak egy alkotói móka eredmény-e nem tudom, mindenesetre egy mókás érdekességnek beillik a többi történet mellé. A kacsintós kép a következő blogban helyet is kap majd, úgyhogy érdemes majd a többi történetet is figyelni :-)

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Fotók: az élménygyűjtők saját fotói készítette : Horváth Gabriella

Az oszlopok között sétálva számtalan embernagyságú fotóval találhatta magát szembe az, aki tett itt egy sétát szeptember 24. és november 15. között. A fotókon ismert és kevésbé ismert emberek jelennek meg. Mellettük pedig helyet kap személyes történetük, ami a Várhoz és a Várnegyedhez köti őket. Sorsok, életek, emlékek, ha úgy tetszik igen, Budavári legendák. 

Fotó: az élménygyűjtők fotója készítette: Horváth Gabriella

Itt találkoztam Lili néni fotójával is. Ő lett a kedvencem, utólagosan is elnézést kérek mindenki mástól. :-)

Az eredeti kiállított fotó alkotója Sivák Zsófi 

Ha nem jártál ez idő alatt a Várkert Bazárban és nem láttad a kiállítást, akkor ne csüggedj. A blog ezen része inkább csak felvezetője volt azoknak a történeteknek, amikről ez a kiállítást mesélt. Olvashatsz majd a következő részben kereskedőről, plébánosról, régészről, egy bárónőről, a Nagyfa Galeri-ről, egy kántorról, egy buszsofőrről és természetesen az előbb említett Lili néniről is. 

Ha kíváncsi vagy a már bezárt kiállításra és szívesen olvasnád el a budavári legendások történetét és ismernéd meg őket fotóról, akkor kövesd a blogot, nyomj a jobb felső sarokban a KÖVETÉS gombra és jövő héten jövünk a részletekkel. :-)

 

 

 

Ősz van. Hullanak a fák sárga, barna és néhol vörösben izzó levelei. A természet ruhatárából a bronzvörös tucatnyi árnyalata kerül elő. Ugyan még imitt-amott felbukkan a zöld. Úgy vélni, ez már csak némi erőlködése az életnek az utolsó ellenállók győzelmi kiáltásaként. Meg kell vallani. Igazából jól megkomponálta ezt a természet! Bár lélekben siratjuk az elmúló nyarat, a természet terápiás orvosságként kínálja tálcán a meleg, vöröses, bronzos és sárga árnyalatokkal karcolt színeket. Mi pedig engedelmeskedünk a terápiának, hogy a hideg ellenére mégis boldogok legyünk. Lehet, hogy már fázik a kezünk, épp azon gondolkodnánk, hogy kesztyűt húzunk, a szívünkben mégis melegség bújik be, a természet színeit látva. A modern kori színterápia a természet stílusában. 

...ahogy lépkedünk a lépcsőn, lábunk alatt recseg-ropog, nyikorog a faszerkezet, mint egy borostyáninda kúszik végig a falon, egészen a legfelső szintig... 

Sétálunk. Felfedezőúton vagyunk. Újra. Csípős az októberi reggel, de mi akkor is útnak indultunk és miután megérkeztünk kiszemelt állomásunkra, bele is vetjük magunkat az újabb kalandba. Irány a park, ahol cipőnk orrát a reggeli dér nedvesíti be. Sétálgatunk egyet, mert a vezetett kastélysétára várni kell picit. De aztán csak elérkezik a nagy pillanat. Beléphetünk a nagy ajtón, a tornyos épület belsejébe. 

Ahogy lépkedünk a lépcsőn felfelé, lábunk alatt recseg-ropog, nyikorog a faszerkezet. A lépcső mint egy borostyáninda kúszik végig a falon, egészen a legfelső szintig. Óhatatlanul megnézzük mire lépünk, nehogy leszakadjon alattunk, bár jobban belegondolva esze-ágába sincs leszakadnia, több évtizedet flangáltak rajta fel s alá a grófi család tagjai, szolgálók, majd koptatták a II. világháború idején a román katonákat ápoló személyzet. Ma már a látogatók sétálhatnak fel rajta az emeletig, de kicsit több mint 10 éve még gyerekek szaladgáltak rajta, amíg itt gyermekotthon működött. Visszatekintve - nem csak az időben, hanem a lépcsőkre is - vesszük észre a lépcsőre feszített vörös szőnyegen sáros körvonalon lábnyomunkat. Pironkodni kezdünk.

A bejáratnál volt szőnyeg és mi megfeledkeztünk róla? Bizony igen, mert figyelmünket teljesen elvonta a mozaikszerűen terméskőből kirakott ordító oroszlán, az Andrássy család címerállata. Tiszadobon, az Andrássy - kastélyba belépve ez az oroszlán fogad minden látogatót. A mi szemünk is megakadt rajta :-)

Ugyan meg nem ijedtünk tőle, de óhatatlanul megcsodáltuk és meg is feledkeztünk közben az illemről, hogy lábat töröljünk. Nem tudom így tették-e hajdan az Andrássyak is, mikor beléptek a kastélyba?! Valószínűleg nem, de tulajdonképpen mindegy is! Költői marad a kérdés, már csak abból az okból is, mert a leírások szerint a tiszadobi Andrássy - kastélyt inkább csak hébe-hóba használta a grófi család. Leginkább a nyári hónapokat töltötték itt, akkor meg ugye, főleg ezen a vidéken inkább a szárazság a jellemző, nem pedig a sár. Így aztán a lábtörlésre sem kellett nagy gondot fordítani.

Andrássy Gyula gróf miniszterelnök kezdte meg az építkezést, az itt álló vadászkastély miután leégett, egy új épület tervezése és kivitelezése vette kezdetét. Ugyan a fő rezidenciájuk a tőketerebesi kastély volt, ennek ellenére itt is viszonylag sok időt töltött a család. A kényelem? A tudatosság vagy egyszerűen csak az alaposság volt az, ami a grófot vezérelte? Ma már csak találgathatunk, egyvalami viszont bizonyos, hogy az épület hihetetlen gondossággal lett tervezve, gróf Andrássy Gyula minden részletre figyelt. Talán épp ezért lett az Andrássy család szíve csücske a birtok és épp ezért volt értékes és fontos számukra minden itt eltöltött nap. 

...4 évszak, 4 torony,...12 kisebb torony a 12 hónapnak megfelelően, gondosan tervezve 52 szobát találhatunk és...

Meinig Arthur keze nyomán született meg az a különleges épület, amiben mindennek szimbolikus jelentése van. A 4 évszakot a 4 saroktorony mintázta. A főtornyok között, amik maguk is különféle stílusban épültek meg 12 kisebb torony található a naptári év 12 hónapjára utalva. Ezek után talán nem meglepő, ha a kastélyban gondosan tervezve 52 szobát találhatunk a hetek száma szerint és aki elég türelmes és szemfüles, az 365 ablaknyílást számolhat meg a naptári év napjai alapján tervezve, leszámítva persze a szökőévet :-)  Mondanám, hogy aki nem hiszi járjon utána, erre viszont most egy rövidke évig várni kell, a kastély ugyanis november hónaptól felújítás miatt zárva tart. Élményeinket épp az utolsó előtti nyitott hétvégén szereztük, a fotókat is akkor készítettük, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a munkálatok előtt még eljutottunk Tiszadobra. Az 52 szoba mindegyikét ugyan nem jártuk körbe, csak alig párat tekinthettünk be berendezve, de máris izgatottan várjuk a felújítási munkálatok végét és az újabb történelmi utazást. 

• 
• 
• 
• 

...Egyiptomi cigaretta és Houbigant parfüm illata lebegett körülötte, hóna alatt nagy köteg újság...

A borostyánindaként falon végig felfutó recsegő falépcső az első emeleten a pénztár és a grófi család szobái felé vezet minket. A belső terek megtervezése, a berendezések kiválasztása és a park kialakítása már ifj. Andrássy Gyula gróf nevéhez kapcsolódik. 

Az első emeleten egy hatalmas ajtó mögött bújnak meg a grófi család mindennapjainak ránk maradt emlékmorzsái. A helyi idegenvezető kézen fog minket, persze csak jelképesen és csak mesél, mesél és mesél, mi pedig csak figyelünk, fotózunk és próbáljuk elképzelni azt, milyen lehetett itt a  tiszadobi kastély falai között az élet több mint 100 éve. A jelenleg berendezett hálószoba berendezése egyszerű, a bútorok önmagukban viszont egyediek. A díszszekrény elefántcsont és gyöngyház berakással készült. Mellette egy csodás diófából készült táncrendtartó bronz díszítéssel. Az ágy egyszerű, faragás és minta nélküli, diófából készítve, úgyhogy egészen súlyos darab. A szoba puritán egyszerűségéből azonnal kitűnik a színes kártyaasztal. Két meseszép Zsolnay kerámia díszíti az asztal tetejét. A hálószobából a dolgozószoba irányába haladunk és az ablakon kitekintve, már felbukkan itt-ott a kastély mögötti park is. Vajon hány grófi gondolat születhetett itt az ablak előtt állva a parkban gyönyörködve?! A régi dolgozószoba hangulatát ma már csak néhány régi fekete-fehér fotó őrzi. A tárgyi emlékek pár darabja viszont szemet gyönyörködtető.

Andrássy-kastély, dolgozószoba. A felvétel 1895-1899 között készült.

Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.13.027

A legnagyobb ámulatot talán nem is meglepő módon a Nagyszalon adja. A helyiség 110 m2 és tulajdonképpen teljes panoráma tárul a díszes kertre, a sövénylabirintusra és a Holt-Tisza árterére. A kastély ezen részét nem tűzte a nap így a nyári rekkenő hőségben a szalon kellemesen hűs volt. A kettős teraszon fogyasztotta el a család a délutáni teát, de megfordultak itt Andrássy Gyula gróf politikai támogatói, hívei és művészek is. Velük is itt folytak estébe nyúló beszélgetések. Andrássy Katinka így emlékszik vissza a teázós délutánokra.

" Anyám kivétel nélkül minden étkezésre késve jelent meg. Szórakozottan, sietősen akkor állított be többnyire, amikor mi már az édességnél tartottunk. Egyiptomi cigaretta és Houbigant parfüm illata lebegett körülötte, hóna alatt nagy köteg újság. Ám Ő nagyon szorgalmas újságolvasó volt, az utolsó sorig elolvasta valamennyit, tekintet nélkül a lap pártállására. Így aztán igen tájékozott volt a legkisebb politikai részletkérdésekben is, és Duci bácsi be is avatta minden elgondolásba. " ( részlet Fazekas Rózsa és Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században írásából ) 

• 
• 
• 
• 

..." Az Angliában töltött első évek során az "Andrássy-étvágyammal" ugrattak, nyomban a komplett angol ebéd után vállalkoztam volna, hogy végigeszem még egy ebédet"...

Noh és vajon kitaláltad-e, ki lehetett Duci bácsi? Duci bácsi igazából ifj. Andrássy Gyula gróf volt. Fivére Tivadar fiatalon meghalt. Özvegyét, Zichy Eleonórát feleségül vette és a 4 lánygyermek is velük élt. A lányok  Duci bácsinak szólították. Szeretett enni. Jókat enni. Az étkezés szeretete ellenére a családban senki nem volt elhízva. A kastélyban a reggeli felkelés után egészen estig fontos szerepet töltött be az étkezés.

" Az Angliában töltött első évek során az "Andrássy-étvágyammal" ugrattak, nyomban a komplett angol ebéd után vállalkoztam volna, hogy végigeszem még egy ebédet" ( idézet: Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században írásából )

• 
• 
• 

A Nagyszalon berendezései is erről az "evési szenvedélyről" árulkodnak. A Nagyszalon közepén egy nagyméretű márvány kandalló áll, előtte pedig rokokó ülőgarnitúra. Talán itt tarthatták a felolvasásokat? A kerek asztal madaras és virágkosaras mintázatát színes kőmozaikokból rakták ki. Nem lehet elmenni a kabinetszekrény mellett, aminek vöröses borítása csakúgy magára vonja a tekintetet. Teknősbéka és az ébenfa borítás egykor leveleket rejtett magába. A könyvtár felé haladva a zeneszalon ajtaja előtt egy nyolcszögletű márványasztal állít meg minket. Közepén a berakás lapislazulit és körteidomachát. A szimmetrikusan elhelyezett tájképek között pedig féldrágakő díszítések adják meg az asztal mintájának keretét. Tovább haladva a rég meg nem szólaltatott zongora mellett elhaladva a könyvtárszobába érkezünk, ami tulajdonképpen a kastély egy nyolcszögletű tornya is. Duci bácsi és felesége, azaz ifj. Andrássy Gyula gróf és Zichy Eleonóra mindegyik gyermek taníttatására nagyon odafigyelt. Jó nevelést kaptak. Rengeteget olvastak, persze csak olyan könyveket, amiket a gróf és Édesanyjuk jóváhagyott. Angol, francia és német nevelőnők társaságában tanulták meg a jómodort. Természetesen gróf Andrássy Gyula és Zichy Eleonóra politikai nézetei épp úgy, mint a nevelők tanításai óhatatlanul is hatást gyakoroltak a gyerekek életére. Ez leginkább talán Andrássy Katinka életét befolyásolta a jövőben. 

 

A kastélyt végigjárva a tervezettség legékesebb bizonyítékára az ebédlőbe érve találunk rá. Túllépve az évszakok, a hetek, a tornyok és a szobák számának szimbolikus megjelenésén a tervezői figyelem egyéb jeleit is felfedezhetjük. A Nagyszalon hűvössége és természetközeliségére való figyelés épp olyan jól sikerült, mint a kastély ebédlőjének tervezése. Minden tele fénnyel és színes üvegablakkal. Az egész olyan, mint egy  meseország. 

Abban a pillanatban, hogy meglátjuk az üvegfalat, egy percig nem fogjuk sajnálni, hogy a verőfényes napsütést odakinn hagytuk és mi odabenn, a kastély falai között vagyunk.

A nap a kastély ezen oldalán vonul végig. Pontos tervezésre vall, hogy a nap járásához igazították a kastély gyönyörű üvegablakainak elhelyezését is, az pedig külön finom ízlésre utal, hogy itt kapott helyet az ebédlő. A körbefutó falépcsőről napsütésben csak úgy pompázik Róth Miksa munkájának szépsége, ami a család címereit mutatja be. 

A Nagyszalonból az Andrássy ebédlő felé haladva pedig már messziről hívogat minket színeivel Rippl-Rónai József és Róth Miksa munkájának szépsége. Abban a pillanatban, hogy meglátjuk az üvegfalat, egy percig nem fogjuk sajnálni, hogy a verőfényes napsütést odakinn hagytuk és mi odabenn, a kastély falai között vagyunk. A vörös, sárga, és fehér rózsákkal díszített ablakon beszűrődő fény a mennyezeti tiffany üveget is életre kelti. 

S ha már felocsudtunk az üvegablakok látványából, akkor kiszökhetünk a kastély mögötti parkba. Ugye nem lesz meglepő, ha azt írom, hogy bukszusok szépen formára és felülről rátekintve szabályos mintát követve voltak anno is nyírva, és ezt keltetették életre ma is a parkban. A sövények közötti útvesztőben gyerekek fogócskáznak most is, amíg a szülők fotózzák a kastélyt és magukat :-) A labirintusban minden bizonnyal nem csak most idelátogató gyerekek, hanem az Andrássy gyerekek is fogócskáztak miután a park végéből, a Holt - Tisza partjáról visszatértek a csónakázásból . 

A kastélyt formavilágában egyesek a miniatűr Neuschwanstein-t mások Vajdahunyad várának egy részét vélik felfedezni, a park egy zsebkendőnyi mini Schönbrunn-t is lehetne a sövénylabirintus miatt és talán mindenkinek igaza van egy kicsit a maga módján. Mégis azt gondolom, kár lenne bármihez is hasonlítani. Ez a kastély is megérdemli, hogy úgy hívjuk, ami. A tiszadobi Andrássy - kastélynak. Az Ő Duci bácsijával együtt. Ha lenne, aki eddig ezt a becenevet nem tudta volna gróf Andrássy Gyuláról a fenti pár családi történet alapján így talán majd már könnyebben megjegyzi magának :-)

..." többé nem rendezi be a kastélyt és Tiszadobra nem teszi be a lábam..."

Duci bácsi, ifj. Andrássy Gyula gróf története a tiszadobi kastélyban nem végződött meseszerűen. Bár nagyon szerette a kastélyt és környezetét, szeretett itt lenni mégis 1919-ben " Andrássy Gyula kijelentette, hogy több nem rendezi be a kastélyt és Tiszadobra nem teszi be a lábát. " S hogy mi történt, ami a grófból ezt az indulatot váltotta ki? Az 1919. január 24-i Délmagyarország lapszámban " Parasztszoknya gobleinből címmel az alábbi írás jelent meg. 

" Debrecenből jelentik: Ismeretes, hogy gróf Andrássy Gyula tiszadobi kastélyát a csőcselék kifosztotta. A kirendelt karhatalmi erő parancsnoka Buday őrnagy visszatér Debrecenbe s a következőket mondotta az újságírónak:

Könnyezve láttuk a barbár rombolást, amellyel a kastélyt feldúlták. Több mint 50 szoba pazar berendezését tették tönkre. A vadaspark állatait összefogták, agyonverték, a tó hattyúit megfojtották. A lovagteremben Andrássy őseinek képeit összevagdalták, a Rákóczi - korabeli bútorokat feltüzelték. Azt a gobleint, amelyet az öreg Andrássy Gyula, mint  külügyminiszter vásárolt Párizsban 250.000 frankért, összevagdalták s az asszonyok szoknyákat varrtak belőle.

Egy eredeti Von Dyck kép rámáját egy paraszt asszonynál találtuk meg. Hol a kép?- kérdezem. Úgy is ócska volt, bedobtam a Tiszába, a rámába meg majd tükröt vágatok - mondta egykedvűen az asszony.

A második emeleten, abban a szobában, ahol Károlyi Mihályné töltötte gyermekéveit, mindent összetörtek. A kastély tele van márványszobrok törmelékével, velencei üvegek szilánkjaival. Andrássy Gyula kijelentette, hogy többé nem rendezi be a kastélyt és Tiszadobra nem teszi be a lábát. Az egész faluban házkutatásokat tartottunk és igen sok olyan tárgyat találtunk, amely a kastélyból való. (a teljes szöveg a Délmagyarország 1919. január 24-i lapszámának 7. oldalán jelent meg ) 

A község majd 15.000 holdnyi területéből 12.000 hold tartozott a grófi birtokhoz, melyen az Andrássy család modern gazdálkodást vezetett be. A cselédség azonban súlyos viszonyok között élt az uradalomban, talán ezzel magyarázható az 1919-es értékfosztás és rongálás. 

Akik még nem voltak a tiszadobi Andrássy-kastélyba, azok tervezzék be 2021 téli programjai közé. Számos új elemmel fog gazdagodni a kastély és környéke. Addig akár érdemes beiktatni egy sétát mondjuk például a budapesti Vajdahunyad várához is. Igaz, hogy minden fotót és információt nem tudtam megosztani ebben a blogban az Andrássy családról, a tiszadobi kastélyról abban reménykedem, hogy legalább felcsigáztalak, hogy egyszer Te is elmenjél ide élményeket gyűjteni és új ismeretekkel gazdagodni :-)

A fotókat az Élménygyűjtők blog szerzője Horváth Gabriella készítette.

Megoszthatod, felhasználhatod, mert a legfontosabb az ÉLMÉNY! :-) 

Lelkes felfedezőként, mint egy éhes kismadár minden kis morzsára lecsapok, amiről úgy vélem, valami plusszt hordoz magában. Így volt ez a „Távolról és testközelben – Ybl a Duna parton„ címre hallgató sétával is, amit az Imagine Budapest csapata szervezett. A leíró bevezető után nem is haboztam fejest ugrani a wikipedia hullámaiba és átfutottam Ybl Miklós életrajzi adatait, életének fontosabb állomásait. S egyre csak jöttek elő az elmúlt időszak felcsipegetett történelmi morzsái. Pollack Mihály neve, a Fiumei úti sírkertben tett séta és a felismerés, hogy itt a nagy lehetőség közelebbi infokat megtudni arról az emberről, akinek a budai panoráma egyik gyöngyszemét köszönhetjük.

....ráadásképpen még az Ybl hagyaték gondozója és bátran állíthatom az egyik legjobb ismerője is...ittam Viola szavait...

Bevallom tényleg nagy izgalommal vártam a sétát, legfőképpen azért is, mert Hídvégi Violettáról azt olvastam, azon túl, hogy a Budapesti Levéltár főlevéltárosa, ráadásképpen még az Ybl hagyaték gondozója és bátran állíthatom az egyik legjobb ismerője is. És ez így van. Ittam Viola szavait. Amikor arról mesélt, hogy Ybl Miklós Pollack Mihály mellett inasoskodott, eszembe jutott a pár héttel korábbi kirándulásom a dégi angolparkban tett séta, ahol a Pollack Mihály által tervezett Festetics kastély is áll. Azé a Pollack Mihályé, akinek egyébként a Nemzeti Múzeumot tervét is köszönhetjük.

Aztán egyszercsak felrémlik egy fotó, amit a Fiumei úti sírkertben készítettem úgy 4-5 hete egy vezetett sétán. Előhalászom a több ezer fotó közül és igen. A nyughelyen álló síremlék Ybl Miklósé volt. Gyönyörű mintázattal és Ybl arcképpel díszitett, s talán érdemes lehet megjegyezni, hogy egyik pályatársa készítette Ybl-nek. Ez abban az időben nem volt szokatlan dolog, így járt el annak idején maga Ybl is, aki saját maga készítette el Pollack Mihály síremlékét. 

Még élénken éltek bennem a kastélyról készített képek, hiszen ott alig pár napja volt szerencsém egy hatalmas sétát tenni, sőt az is eszembe jutott, ott mesélték nekünk, hogy Pollack a Festetics családnak több remekművet is tervezett a dégi kastélyon kívül. Így már nem is meglepő, hogy valami hasonló dolog történt Ybl Miklóssal is, amikor a Károlyi család uradalmi építésze lett.

Noh ezeket a felfedező összekapcsolódásokat nevezem én igazi élményeknek.  Mondaná egy kedves ismerősöm : " amikor az Univerzum összekapcsolódik a Világmindenséggel" - meg szoktuk mosolyogni érte, pedig tényleg hasonló lehet az élmény :-) Egyik információ épül a másikra és alkot a múltból eleven jelenbeli élményt. Élményt, hogy egy gazdagabbak vagyunk a múlt egy darabkájával de szerintem a világ egy számunkra talán szinte elérhetetlen részével is! 

Viola történetei alapján néha az az érzése az embernek, hogy Yblnek valamilyen különös ok miatt mintha a nehezítő lépcsőfokokból több is jutott volna mint másnak.

Adódik a kérdés, hogy minden építész főnyereménye az volt akkoriban, ha nemesi birtokok építésze lehetett?Megvoltam róla győződve, hogy igen, pedig nem ennyire egyszerű...csak majdnem. És ezt Viola erősíti meg. Elmondja, hogy Ybl sokkal göröngyösebb utat járt be szakmailag mint Pollack Mihály. Mesél pályafutásának zökkenőiről, az Őt ért kritikusokról és a séta végére, valóban egyet kell, hogy értsek Violával abban, Ybl Miklósnak igazán nem volt könnyű dolga. 

Ybl már tizenévesen a bécsi Polytechnikumban tanul és soha sem tér le erről a szakmai útról. Kitartóan jut el a csúcsra megjárva a szamárlétra minden fokát. Sőt! Viola történetei alapján néha az az érzése az embernek, hogy neki valamilyen különös ok miatt mintha a nehezítő lépcsőfokokból több is jutott volna mint másnak. Nem tudni, hogy ennek a viszontagságos kezdetnek vagy alaptermészetének köszönhető-e az, hogy a magas és jó kiállású férfiember megjelenése egy zárkózott jellemet takar. Az viszont bizonyos, hogy Ybl Miklós a végletekig elkötelezett volt a minőségi munka iránt és ezt már csak kitartó akarata és céltudatossága múlta felül. Ezek alapján azt gondolom, szorgalma megkérdőjelezhetetlen. Zárkózottsága ellenére talán épp szorgalmának és precízségének köszönheti, hogy a szakmai életben nagyon sok jelentős kortársával dolgozik együtt, mint ahogy azt az 1880 körül készült fotó is bizonyítja.

Fotó: FORTEPAN Buzánkay Géza adománya

A fotón állnak balról-jobbra: Wechselmann Ignác, Unger Emil, Faváry János, Neÿ Béla, Koch Henrik ülnek: Anton Baumgarten, Ybl Miklós, Wéber Antal építészek. A felvétel 1880 körül készült.

A képen látható Koch Henrik bécsi építész irodájában dolgozott. Ganz Ábrahámmal (aki ugyan nincs a fotón, de kortársnak mondható) különleges belső megjelenésű bérházat tervezett, ami a MTA épülete mögött volt. Ma már nem áll. A Fővámház épületének terve is Ybl munkája, ami nem volt bírálatoktól mentes, ám a fotón is látható Ney Béla, az akkori miniszteri főmérnök korszakalkotónak nevezte az épületet szembemenve azokkal, akik Ybl-t támadták.

S igazán ez az, ami felteszi az i-re a pontot, amikor Ybl munkásságáról beszélünk.

S nem lehet elmenni a tény mellett, hogy ezen a fotón együtt van Wechselmann Ignáccal is, akivel közösen alkotják meg Podmaniczky Frigyes megbízásából a Várkertbazár épületegyüttesének milliőjét. S igazán ez az, ami felteszi az i-re a pontot, amikor Ybl munkásságáról beszélünk. Legalábbis nekem. És itt érzem igazán azt, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy erre a sétára esett a választásom.

 ...természetesen nem törpül el a Várkertbazár mellett a Gloriette, vagy az Operaház vagy a fóti templom sem....

Mielőtt vád érne, meg kell erősítsem, természetesen nem törpül el a Várkertbazár mellett a Gloriette, vagy az Operaház vagy a fóti templom sem, mindinkább az utóbbi években a figyelem középpontjába került Ybl alkotások egyike a Várkertbazár és közkedvelt séta és fotós helyszíne budapestieknek és külföldieknek is egyaránt, szóval, most azt hiszem ez az épület az, ami igazán közelebb visz minket Ybl munkásságához, Ybl személyéhez, életéhez, ha valaki kicsit is utána olvas. 

Amikor a Duna parti séta végéhez érünk és megállunk, nem csak a Várkertbazár épületegyüttesén akad meg szemünk, ami a királyi milliőből átvezet minket a városi élet forgatagába, hanem óhatatlanul Ybl Miklós szobra is felhívja magára a figyelmet. 

...tanúja volt annak a napnak is, amikor a Vártkertbazárt bombatalálat érte és jelentős részben megsemmisült.

Megjelenik előttünk az építész alakja. A sétán hallottak alapján már társul hozzá jó néhány eleven életrajzi információ is, sőt a Várból, a Dísztértől kiindulva, a Duna parton végighaladva számos olyan épületet tudunk már mi is felsorolni, ami az Ő nevéhez fűződik, vagy épp a kialakításában Ő is részt vett. Így szinte olyan, mintha beszélne hozzánk, vagy legalábbis mindjárt leszólna nekünk és azt mondaná, "leteszem a táskám és már megyek is oda hozzátok és mesélek! " 

Ennek az érzésnek a megszületésében óriási szerepe van Viola élménydús vezetésének. Ybl Miklós nem jött le hozzánk. Nélküle fedeztük fel a Várkertbazárt. A rózsákkal teli kert, a dunai panoráma, az egekbe magasodó várfal, bármerre nézünk, mindenhol csak csodát látunk. Fotósok őszi nagy kedvence az oszlopokon felfutó borostyán. 

Ám az oszlopok között kitekintve érdekes érzés kerít hatalmába. Lenézek a szoborra és eszembe jut egy szintén Violától hallott érdekesség. A szobor több mint 100 éve áll ugyanazon a helyen. Arca a Duna felé tekint, mintha megadná az alkotó Yblnek azt a lehetőséget, hogy örökké láthassa még ha csak jelképesen is a Duna parton lévő alkotásait. Ha nem is szemből, ám félszemmel sajnos a szobor tanúja volt annak a napnak is, amikor a Vártkertbazárt bombatalálat érte és jelentős részben megsemmisült. A helyreállítása hosszú idei elmaradt. Így aztán a felújított Várkertbazár kapcsán abszolút szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy mi szinte a régi köntösben láthatjuk és élvezhetjük ki a hangulatát, sétálgathatunk a lépcsőkön fel s alá és kitekinthetünk a Dunára, balra a Lánchídra, jobbra pedig a hófehér Erzsébet hídra. S ha kedvünk van, akár a Várba is felsétálhatunk, lustábbak akár lifttel is feljuthatnak.

  

Ezek után nem is meglepő Viola szemében az elmorzsolt könnycsepp.

Nekünk kissé esős idő jutott a sétához, de mindaz, amit Hídvégi Viola megosztott velünk a sétán Ybl Miklósról, az egy tökéletes élménnyé tette az eső ellenére is a sétát. S ha lehetek egy kicsit is szentimentális, az én szívemet egy kedves pillanat melegítette fel. Hídvégi Viola kedvesen és viccesen köszönt el a mestertől ott a téren, a szobor közelében. Tudjuk, a nekünk átadott 2,5 órában neki egy élet munkája van benne, sőt nem csak neki, hanem Ybl Miklósnak is. Ezek után nem is meglepő Viola szemében búcsúzáskor az elmorzsolt könnycsepp.... Nem meglepő, inkább megható.....Ettől lett még kerekebb a séta élménye. A száraz adatok, információk megteltek történetekkel, s ezzel az én szívemhez is közelebb hozta nem csak Budapestet, az épületeit, a történelmét, hanem magát Ybl Miklóst és bizony Violát is. Azóta is kellemes emlékeket felidézve nézegetem a sétán készült fotókat és egyre erősebb bennem a gondolat, hogy a jó dolgokat mindig érdemes megosztani másokkal. Így tettem ezt most én is, ezzel a kis szösszenettel. Nektek is jó szívvel ajánlom a sétát, a Várkertbazárt. Hamarosan egy épp aktuális esemény részleteivel is jelentkezem, mert ami jó, azt jó megosztani :-) 

 

A fotókat az Élménygyűjtők blog szerzője Horváth Gabriella készítette. Megoszthatod, felhasználhatod, mert a legfontosabb az ÉLMÉNY! 

Éppen 1 hónappal ezelőtt írtam meg a korábbi bejegyzést. Akkorra már bemászott a mindennapjainkba a koronavírus, olyannyira, hogy kis túlzással élve, de még a csapból is az folyt. A helyzet pedig még azóta is fennáll és varázsgömb híjján mindenki csak találgathat, latolgathat, hogy meddig kell meghúznunk magunkat otthonunkban, mikor érkezik el az a nap, amikor fellélegezhetünk, hogy "akkor végre már utazhatunk"! 

A home officenak köszönhetően mi igyekszünk betartani a kijárási korlátozást. Annak, aki a korlátozás bevezetéséig szinte minden hétvégén úton volt, elég nehéz feladatnak tűnhet, de persze nem megoldhatatlan a feladat. Ez inkább csak a megszokásról szól, azaz a szervezet hozzá van szokva ahhoz, hogy örökös élményfalatkákból táplálkozik, s most egy a korábbihoz képest jóval ingerszegényebb környezetben kell etetnie a fantáziáját. S mivel eteti? Emlékezéssel , reménnyel és ebből fakadóan egy kibővített bakancslistával! 

A nagy mázlink, hogy van mire emlékeznünk!

A nagy mázlink pedig az, hogy van mire emlékeznünk!  Van lehetőségünk emlékezni olyan helyekre, városokra, amik évszaktól függetlenül egyszerűen csak CSODÁLATOSAK. Fogalmunk sincs mi a titka az adott helynek. Egyszerűen csak kellemes az ottlét. A hely különös bája pedig úgy beívódik az emlékezetünkben, mint egy fotó pixelpontjai a képbe és a fotókat nézegetve egyre csak azt érezzük, hogy ide bizony még visszamennénk!

Aztán ugye vannak tópartok, a tóparti fotókról ránk kacsintó kacsák, hattyúk és ezer színben pompázó partmenti virágok. A telefonon felvillan egy fotó és igen! Azonnal rávágjuk, hogy ott sétáltunk és jajj de mennyire jó is volt! Előkerül egy másik fotó is, amit a hegyoldalból készítettünk s ma már csak jót mosolygunk azon, mennyire küzdelmes volt feljutni arra a helyre, ahonnan az a csodás kilátás tárult elénk! S a fotóra nézve ebből az egész küzdelemből legfőképpen az az érzés maradt meg, amit a kis tisztásra érkezve éreztünk. Mikor elénktárult a látvány. Mi volt ez az érzés? Talán öröm, talán boldogság. Abban a pillanatban semmiképpen nem a fáradtság vagy a csalódottság! Semmiképp nem valami olyan, amit nem csinálnánk végig újra. MIért? Mert nyertünk. Legyőztük magunkat, a hegyet és ajándékba kaptunk egy csodás emléket. 

S milyen érzés az, mikor az ember belép egy olyan épületbe, ami több száz évvel ezelőtt építettek? Szerintünk felemelő és csodálatos. Amit a világ hagyott örökségként a múltból a jelenbe, azért, hogy emlékezzen az ősökre.  Megbecsülni a múltat. Hinni a jövőbe. Továbbvinni egy darabkát azoknak, akik majd a mi digitális fotóinkon nőnek fel és amit majd az akkori korban retronak neveznek. Szóval, minden egyes utazáson mi is viszünk tovább egy csipetet a múltból a jövőbe. Mert ez a rendje. Mert szeretjük. Nem feltétlen ezért csináljuk. Ezért is. Meg az örömért is. És mert ez így van jól.  

Vagy ott van az érzés, mikor a tér fölé magasódó óratorony tetejébe feljutsz és letekintesz a karácsonyi vásári forgatagra. Az emberek annyira aprók mintha kis hangyák lennének. Izegnek-mozognak a forgatagban és mi fenntről csak nevetünk rajtuk, pedig  a következő pillanatban majd mi leszünk az izgő-mozgó kis hangyák odalenn. S nem lefelé nézünk, hanem a távolba, akkor az épp lenyugvó nap tart divatbemutatót és aranysárga fénybe öltözteti a tetőket. S mi csak álltunk ott fenn a magasban, mint a kis Istenek, akik hatalmat kaptak arra, hogy ha csak rövid időre is, de felülemelkedjenek saját határaikon és élvezzék a teret, ami odafenn eléjük tárul. 

Noh igen, ez a naplemente más, mint egy tengerparti naplemente. A tengerparton ülve, a végtelen horizonton pihen meg a szemünk és nem is akarunk elszakadni onnan. A víz mossa lábunkat, a sziklák fodrot rajzolnak a hullámok szélére. Mi pedig csak nézzük a vöröslő távoli gömböt. Szépen lassan kúszik a horizont felé, mintha egy manó húzna le egy vékonyba madzagon. A nap arany hídat fest a víztükőrre. Egy pillanatig már szedelődzködnél is, hogy elindulsz a hídon, de a nap aztán tovaáll. Lehúzza a manó a horizont alá és a híd is eltűnik vele a végtelenbe. 

Szívet melengető pillanat, ami szinte sosem törlődik ki az emlékezetünkből. 

Nincs olyan kirándulás, utazás, hogy ne kerüljenek elő a helyi finomságok is! A reggeli kávé a kikötőben, ahol a korai szellő a vízen ringatózó hajók árbócával játszva adja az aláfestő zenét. A helyi konyha ízei, az italok, a közös koccintások, a nagy beszélgetések, minden, ami ezzel együtt jár és minduntalan mosolyt csal az arcunkra. 

A kedvenc sütink receptjét nem biztos, hogy el tudjuk mondani fejből, de egy bizonyos, ha meglátuk egy naplemetés képet, akkor nekünk is be fog ugrani legalább egy olyan, ami a mi személyes saját kedvencünk. Amire ha ránézünk, akkor szinte azonnal körbefon minket az a kellemes és semmi máshoz nem hasonlítható milliő. 

Minden érszékszervünkkel kötődünk az utazáshoz. S bármelyik érzékszervünk is lép működésbe az előbb vagy utóbb megdobogtatja a szívünket is! 

Hogy vannak-e bennünk kérdések? Vannak bizony, hiszen ilyet még nem látott mostanság a világ. Hogy vannak-e bennünk félelmek? Talán inkább bizonytalanságok, amik a kérdésekből születhetnek. VIszont mi úgy döntöttünk, nem keressük meg a kérdésekre a választ, inkább helyette jobb időtöltést választunk. Előkapjuk a bakancslistát, a régi fotókat, ezeket összegyúrjuk, megszórjuk egy kis remény cukorkával és kisütjük belőle a terveinket és egy cseppet sem félünk, hogy üres marad a listánk, sőt! Kizárt, hogy a fotelutazást válasszuk! 

Bizton állíthatjuk, hogy kedvenc helyeinket, kedvelt tengerparti sétányainkat a helyiek tutira megőrzik nekünk. Ami nekünk egy távoli szerelemhely, amit a szívünkben őrzünk és a fotóinkon, az nekik az otthonuk, az életük. Vigyázni fognak rá. Lignano polgármestere is élő példa erre, aki minap a helyi lakosok húsvéti üdvözlése után egy virtuális ölelést küldött a turistáknak is. Mert tudja, hogy Lignano élete a turisták nélkül nem élet. Velük lesz az élet igazán élet Lignanoban. 

Minden érzékszervünkkel kötődünk az utazáshoz. Minden érzékszervünknek hiányzik az utazás! Most még csak az emlékek vannak, de lesznek újra élmények is. És ugye milyen jók voltak azok az élmények, amikbe most bele tudunk csimpaszkodni kicsit? Szóval visszamegyünk még a kedvenc helyünkre sőt, keresünk újakat is! Ez az, ami majd újra erőt fog nekünk adni és ez az, amitől nem fogunk megválni. 

Miért? Mert ez az, ami nélkül nem akarunk majd élni! Mert most bizonyosodott be igazán, hogy kellenek ezek az emlékek. Most azért, hogy kicsit sarkosan de túléljünk. De a jövőben azért, hogy újra átéljük.Mert az jó érzés lesz. Az öröm lesz, az boldogság lesz.  

 

 

" A nemzetközi helyzet fokozódik..." Pelikán elvtárs szavaival élve, amit anno A tanú című filmben Kállai Ferenc mormogott el és azóta is sorra kerülnek elő az életben olyan helyzetek, amikre minden rossz szándék nélkül rá lehet fogni. És talán minden túlzás, irónia nélkül bizton állíthatjuk ezt most is!

2020. még alig kezdődött el, már lassan kezdtünk volna örömködni, hogy múlik a tél és érkezik a tavasz, már csiripelnek a madarak - mondjuk azok még most is - mégis szerintem ha a megjelent újságcikkekből statisztikát készítenének, akkor nagyjából már az áprilisi mennyiségnél tarthatunk, a facebook posztokról már nem is beszélve. És mindegyik témát a koronás vezeti, azaz a koronavírus. Előre szeretnénk bocsátani 2 azaz inkább 3 dolgot. Az egyik, hogy semmiképpen nem szeretnénk elbagatelizálni az események komolyságát. Kettő: semmiképpen sem szeretnénk hatásvadászok vagy inkább pánikkeltők lenni. 3. egyszerűen csak szeretnénk megmutatni egy formáját annak, hogy lehet aktívan és értelmesen eltölteni az időt, ha éppen valaki a 4 fal közé kényszerül hétvégére illetve, megmutatni azt, hogy mennyi minden szuper jó tartalom érhető el a neten, ami által fejlődhetünk, okosodhatunk, információkat gyűjthetünk úgy, hogy közben nem minden percben a koronavírus híreire kapjuk fel a fejünket. A hírekből már annyi van, hogy elég, ha naponta fél-fél órát szánunk rájuk reggel és este, a lényeg, mindegyikben benne lesz. Sőt, a neten túl is van élet, úgyhogy lesz itt olyan is, amit kivételesen nem a legnagyobb rohanásban kell megtenni, hiszen úgysem nagyon lehet kimozdulni.

S ha reggel és este fél-fél órára át is adjuk magunkat a híreknek, akkor azok mellé a maradék 15 órára, íme az ötletek, hogy mivel üssük el az időt! 

10 TIPP, ha a vírus miatt úgy döntesz, hogy a lépésszámlálód pihenteted egy rövid időre :-) 

 1. TIPP >>>> először is, a lépésszámláló helyett számláld a kézmosásaid számát, minél több annál jobb :-) és nem árt, ha aztán a bevásárlólistádra felveszel egy kézkrémet is, elkelhet :-)

2. TIPP >>>> csüccs le és írj egy listát, hogy mik azok a dolgok otthon, amiket az utóbbi 4 utazásod miatt nem tudtál otthon elvégezni. Téli - nyári ruhák szelektálása, fiókok átnézése, iratok rendezése! Fontos, hogy ne akarj mindent egy nap alatt megcsinálni, bár szinte biztos vagyok benne, hogy dúl Benned a tettvágy, mégis, osztd be, jusson és maradjon is, különben is kell szentelni egy kis időt a család többi tagjára is, főleg, ha nem egyedül élsz :-)

3. TIPP >>>> ha már kiválogattad a ruháidat és összeállt az idei " tavaszi nyári kollekciód, akkor irány mosni :-) Ígyis-úgyis kell mosnod, mivel a vírus miatt nem csak a kezedet kell rendszeresen tisztán tartani, hanem most kiemelten a ruháidat, kéztörlőt, terítőt, ágyneműt is érdemes átmosni! Persze nem naponta, de hetente egyszer mindenképpen! Hiába most ki a mosógép helyetted a teregetés, a vasalás máris ott van megint mint egy plussz feladat

4. TIPP >>>> Ha szeretsz olvasni, tuti sorakozik legalább 2 könyv a polcon, amit már nagyon régen el szerettél volna olvasni. Karácsonyra kaptad, vagy meglepted magad vele, esetleg kölcsön kaptad a kollégádtól...egyszóval hajrá...ha szép idő van, nyisd ki az ablakot, szellőztess, készíts magadnak egy teát és kucorogj be a foteledbe olvasni, ha csak pár oldal sikerül azt se bánd! :-)

5. TIPP >>>> Ha nem szeretsz olvasni, akkor jó eséllyel inkább szeretsz filmet nézni :-) Annyi sorozat fut a tévében, biztosan van legalább 1, amit már régóta kinéztél magadnak, hogy megnézed, de mivel mindig úton voltál, hétköznap pedig dolgoztál, így tuti nem jutott rá időd, noh ezt most bepótolhatod :-)

 6. TIPP >>>> Ha nem szeretnél lemondani az utazásos élményekről, akkor jó szívvel ajánljuk Neked a NATIONAL GEOGRAPHIC natgeotv csatornáját. Érdekes és tartalmas kisfilmjeik vannak, gyorsan rá lehet szokni a csatornára :-)

7. TIPP >>>> Ha nem vagy nagy tévés, mert inkább a netet bújod, akkor irány a YOUTUBE :-) számtalan Neked tetsző témában találsz tartalmakat :-) csak lehetőség szerint ne feltétlen a járvány szó legyen az első, amire rákeresel :D

8. TIPP >>>> Írj meg olyan levelet, aminek az intézését már réges-régen halogatod :-) 

9. TIPP >>>> Ha szeretsz játszani, akkor  ültesd le kis családod és játszatok :-) Scrabble, Monopoly, Activity vagy az örök klasszikusok, azaz a Ki nevet a végén a Malom vagy vegyetek elő egy kockás füzetet és amőbázzatok, aki nyer, az mentesül a mosogatás alól :-) 

Dobjátok sutba mind az előző 9 tippet és csak EGYETLEN EGYET fogadjatok meg! 

10. TIPP >>>> Nem mérgelődtök, nem elégedetlenkedtek, aludjátok ki magatokat, pihenjetek, mert a vírusnak a kipihent és erős szervezettel inkább megnyűlik  a baja, mint a fáradttal :-)

Tudom, hogy Ti, akik egyelőre még kevesen , de olvassátok ezeket a sorokat, nem biztos, hogy minden ponttal egyetértetek :-) Nem is ez lenne a cél! A cél az inkább az lenne, hogy ne dugjuk a homokba és ne eresszük búnak a  fejünket, hanem éljük meg a körülményekhez képest a legjobban azt az időszakot, amit muszáj átvészelnünk. 

És drukkoljunk azoknak az embereknek, akik pedig a "frontvonalon" vannak, az egészségügyben dolgozóknak, akiknek lehet, még idejük sem lesz elolvasni tippjeinket a rengeteg teendő miatt. Értük és magunkért is próbáljuk meg találékonyan eltölteni az időnket....most kivételesen otthon :-) Tudjuk milyen nehéz ez egy vérbeli élménygyűjtőnek, akinek a lába örökké mozgásban van és nem bír megülni a fenekén, most kivételesen legalább próbáljuk meg :-)

Csodás hétvégét kívánok! :-) 

 

 

 

HIVATKOZÁSOK

1. kép: filtett.hu 

Írta: Élménygyűjtők - Horváth Gabriella

 

 

Mivel mással, máris egy élménnyel kezdjük blogunkat :-) 

Az máris egy élmény, hogy megtesszük első bejegyzésünket itt :-)

Az máris élmény, hogy túléljük :-)

Az külön élmény lesz, ha reagál is majd rá Valaki, hogy hahó....gratula...üdv itt én egy blog olvasód vagyok :-)

Szóval máris megmutatjuk milyen egy igazi élménygyűjtő :-)

Nem ígérjük, hogy gyorsan, de hamarosan jövünk újabb tartalmakkal :-)

csak essünk már végre át a tűzkeresztségen !!! :-)